Manapság sok hazai amerikai football portálon komoly vita tárgya, hogy jó-e, ha importokkal töltik fel a hazai csapatokat, sokak szemét szúrja, hogy idegenlégiósok tolják a csapatok szekerét. Ezt a kérdést megválaszolni nem szeretném, de egy kis betekintést tudok adni arról, hogy mi történik, ha fordul a kocka és valaki magyarként áll importnak. Egyelőre még kevés ilyen játékos van, de az utóbbi időkben elkezdett emelkedni a külföldön szerencsét próbáló magyar játékosok száma.

Az én életemben 4 évvel ezelőtt érkezett el ez a pillanat, amikor a Kouvola Indians csapatához igazoltam Finnországba.

Mielőtt belemennék, hogy milyen is volt az elmúlt 4 év, nézzük meg gyorsan, mik is az elvárások egy importtal szemben. Egy importnak azonnal bevethető állapotban kell lennie, amikor megérkezik és elvárás, hogy azonnal változást tudjon vinni egy csapat játékába. Ezek mellett segíteni kell a helyieket, ki kell venni a részünket az utánpótlás nevelésben és videó elemzésekben, és megpróbálni átadni egy viszonylag profi szemléletet egy amatőr sportban. Pályán és pályán kívül is úgy kell viselkedni, ahogy azt egy profitól elvárják. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet meginni 2-3 sört, vagy nem lehet egy buliba elmenni, de tény, hogy kevesebb dolgot engedhet meg magának az ember. A legnehezebb része az import életnek számomra és sokak számára az a család és a barátok hátrahagyása. Akármennyire is önálló az ember, mindenkinél előfordulnak olyan pillanatok, amikor magányosnak fogja érezni magát. Ez elkerülhetetlen. Mi az, ami miatt mégis, aki egyszer volt import, újra szeretne az lenni? Nos ez egyszerű. Hihetetlen új impulzus éri, megismer tájakat, amiket addig csak képeken látott, életre szóló barátságokat köt és új kultúrákat fedez fel, amellett, hogy azt a sportot játssza, amit imád és még kompenzálják is érte.

Ami az elmúlt 4 évet illeti: Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy Európa legszínvonalasabb bajnokságaiba sikerült eljutnom. Finnországban megtapasztaltam milyen is az import élet és átestem a tűzkeresztségen.

2016-ban a Stockholm Mean Machines csapatába igazoltam, ahol csapatkapitány lettem, illetve én hívtam a defense playeket. Nagy felelősség zúdult rám hirtelen, de szerencsére ez csak még jobb teljesítményre ösztökélt és egy kiváló évet tudhattam magam mögött

Habár a Svéd bajnokság színvonala kiváló, még többre vágytam. Európa csúcsbajnokságában akartam játszani, a GFL-ben.

2017-ben erre lehetőségem adatott és a Saarland Hurricanes csapatába szerződtem. Sajnos ez az év sok szempontból is alul múlta a várakozásaimat. Habár 2 győzelemmel kezdtük a bajnokságot, utána 12 vereség követte és ennek tetejébe jött egy sérülés, ami a 6. meccs után véget vetett a bajnokságomnak.
Nem igazán tudtam, hogy lesz-e még lehetőségem a „csúcson” játszani. 1 hónappal a GFL szezon kezdete előtt még nem volt csapatom, se túl sok ajánlatom a sérülés miatt. Az egyetlen első osztályú csapat, aki érdeklődött, a Marburg Mercenaries volt. Meghívtak az edzőtáborukba, hogy felmérjék, alkalmas vagyok-e a szezonban arra, hogy segítsek nekik.

A 3 napos tábor után leigazoltak. A bizalmat sikerült meghálálnom, a védelemben kezdő safetyként, a special teamben pedig kezdő rúgóként szerepeltem. A szezon végén rosszabb pontkülönbségünk miatt sajnos lemaradtunk a rájátszásról, de egyéni sikernek elkönyvelhettem a legpontosabb rúgó címet az egész GFL-ben.

Itt tartunk jelenleg, hogy mit hoz a jövő, hamarosan kiderül. Egy biztos: nem tavaly léptem utoljára importként pályára.