Minden egy döntéssel kezdődik. Az én indokom, mint oly sokaknak, a pénz volt. Pedig nem kerestem rosszul „otthon” sem. Egyszerűen csak többre vágytam. Vagy csak el egy kicsit az országból.

Nyilván a focival kerestem kiutat, úgyhogy highlights és europlayers.

Két napra rá már kaptam is választ Belgiumból. Kisebb egyeztetések után február közepén kirepültem egy hosszú hétvégére, részt vettem egy edzésen, megismertem a csapatot/edzőket. 5 amcsi játékos, köztük egy a Purdue egyetemről (ő volt az egyik döntéshozó az igazolásomban, erre picit büszke is vagyok). A másik négy srác katona és itt állomásoznak. A csapat magját belgák, hollandok és német(h)ek adják.

Mindenki kedves, meglepően kedves, saját komplexum.

3 pálya, rengeteg felszerelés, persze poziedző itt sincs :(, naaaa mindegy.

A playbook nagyon bonyolult, indokolatlanul. De erről majd többet és később.

Mint már írtam, többet akartam, én nem akartam amolyan „import” státuszt, én meg akartam vetni a lábam. Mondtam is: melót akarok és lakást magamnak. Nem „fizetést”, hisz azzal mit érnék el? Max egy kis extra zsebpénzt, aminél otthon többet keresnek.

Valamiért nem is akartam import lenni, mert azzal megült volna egy érzés bennem, hogy elárultam a testvéreimet (Cowbells) és ez ellen mindig is nagy hanggal léptem fel. De valahogy így, hogy kiköltözöm, így csak az volt meg, hogy „szintet” lépek, amiért talán én és ők se utálnak annyira, mint ha import státuszba léptetem magam.

Szóval megkaptam a papírokat, aláírtam, megnéztem a pecót és a melóhelyet, majd felszálltam a repülőre. Persze kicsit aggódtam is, hiszen az edzésen, amin voltam, nyilván elszakítottam az ujjamban egy feszítő int és hiába mondták, az igazolás tuti, ez akkora vált ténylegesen biztossá, mikor három hétre rá kiköltöztem.

Az utolsó este, mikor realizáltam, hogy valóban elmegyek, sírva búcsúztam a kutyámtól, nem tudván, hogy mikor tudom magam után mozgatni (jelezném a kutya a mindenem, hail to the one dog clan). Átmentem a páromhoz ott tölteni az estét (mindenki tudja, ez mit jelent :) ), hiszen az se volt biztos, hogy ő jön-e és hogy mikor jön utánam.

4:30, csörög a telóm, a barátom a ház előtt, szakad a hó.

Vissza se nézek, csak beültem a 4.2-be és élveztem azt a keveset amit még lehetett.