Első blogbejegyzésemnek a Hungarian Football számára az Exportálva címet adtam, akkor még nem sejtve, hogy lesz ennek később jelentősége. A hazai football szemszögéből nézve valóban exportnak számítottam. Idén a helyzet változott, hiszen külföldről tértem haza, így tulajdonképpen most lettem import termék. Emiatt Idén egy pihent elmének köszönhetően teljesült egy régi álmom, amikor MEME lettem Dzsudzsák Balázs mellett. (Bár lássuk be én egy komoly bajnokságból tértem haza a másodosztályba.)

A márciusban írt bejegyzésem óta sajnos csak rövidebb időre tudtunk eltekinteni a vírushelyzettől, és ahogy azt sejteni lehetett, erősen meghatározta mind a hazai, mind a nemzetközi amerikai football világát és civil életet.

Amikor május környékén újra engedélyezték a sportokat itthon, több kérdés volt a bajnokságokkal kapcsolatban, mint válasz. Végül a HFL nem került megrendezésre, csak a Divízió I és II. Bennem is felmerültek kérdések, hiszen komoly sérülésből próbáltam visszatérni, és sokáig gondolkodtam, hogy vajon ezt a fura évet a teljes felépülésre használjam ki, esetleg próbáljak újra pályára lépni a Budapest Wolves (bár érkeztek külföldről is érdekes megkeresések, de gyorsan elhessegettem magamban a gondolatokat, elvégre hazaszeretet is létezik) csapatában. Szerintem igazán senkit nem lepett meg, hogy végül a játék mellett döntöttem, bár sokan megkérdőjelezték emiatt a józan ítélőképességemet.

A rajt előtt sem volt biztos az ellenfeleink kiléte, sem a létszáma, hisz 2 csapat is az utolsó pillanatban jelezte, hogy mégsem kíván részt venni a bajnokságban az előállt helyzet miatt.

A nyár eltelt, a felkészülés lezajlott, a bajnokság elkezdődött.

Szeptemberben hazai pályán napsütésben (még nézők előtt!) megkezdődött a 4, bocsánat 3, megint bocsánat 2 meccsből álló alapszakaszunk. A Debrecen csapatát egy szoros csatában sikerült térdre kényszerítenünk 22-14 arányban, egy utolsó másodperces hősies goal line stoppal. Kimondottan izgultam a meccs előtt, hiszen nem tudtam pontosan, hogy az ütközéseket hogyan bírja majd a testem, valamint amiatt, hogy 6 év után újra Magyarországon lépek pályára.

A következő héten lett volna esedékes a MIskolc Steelers elleni meccsünk, azonban jelezték, hogy utolérte a csapatukat a járvány és nem tudják vállalni a játékot. Emiatt majdnem egy teljes hónapig nem volt mérkőzés beírva a naptárunkba. Nehéz ilyen szüneteket átvészelni szezon közben, hiszen sokszor esik az edzéseken résztvevő játékosok száma és lelkesedése.

A halasztott mérkőzés pótlására végül sor került (volna) és megérkeztünk Miskolcra. Miután mindenki beöltözött, és kellően felpörgött a meccsre, én is magamra kentem a megfelelő festékmennyiséget, valamint egy szegényebb ország éves GDP-jének megfelelő értékben összetapeltem magamat. A pályára kiérvén jelezte a Steelers, hogy egy meghatározó játékosuk COVID fertőzött lett. A két csapat vezetőinek megállapodásának értelmében játék nélkül megkaptuk a győzelmet. (Itt jegyezném meg, hogy a Miskolc kimondottan korrektül járt el, emelem kalapom előttük.) Nem tudtunk mást tenni, mint, ha már lementünk, edzettünk egyet egymás közt, de mindenki csalódottan indult haza, hisz bár győztünk, játék nélkül tettük, ami nem az igazi. A meccs utáni sör akkor esik jól, ha volt előtte meccs.

Az alapszakaszt a Szombathely Crushers ellen zártuk, igazából tét nélkül, hisz tudtuk, hogy eredménytől függetlenül megnyertük a csoportunkat és az elődöntöben is a Crushers lesz az ellenfél. Egy küzdelmes, sáros, fizikálisan kimerítő meccsen végül ismét győztesen hagytuk el a pályát, miután 14-12-re megvertük őket. Sokat bár nem jelentett a végeredmény, a büszkeségünk miatt fontos volt, hogy veretlenül zárjuk az alapszakaszt.

Mint utólag kiderült, ezzel a meccsel a Wolves lejátszotta idei utolsó találkozóját. Az egyre jobban terjedő vírus miatt a csapat vezetősége azt a döntést hozta, hogy visszalép minden korosztályban a bajnokságtól.

Játékosként és olyan emberként, akinek a győzelem és a megmérettetés a mindene, ez a döntés nagyon fájt, ugyanakkor gratulálnom kell a vezetőségnek a bátorságához, és ahhoz a példamutató döntéshez, amit meghoztak. A nap végén a játékosok, edzők, stábtagok és a hozzátartozók egészsége a legfontosabb, nem egy arany színű fémdarab.

A bajnokságot a Győr Sharks nyerte, ehhez jár a gratuláció. Tiszteletben kell tartani minden csapat döntését, azokét is, akik visszaléptek, és azokét is, akik a folytatás mellett voksoltak. Ez egy ilyen furcsa év, örüljünk, hogy volt Foci.

Itt szeretném megköszönni az idei szezont csapattársaimnak, akik vállalták a játékot a veszélyhelyzet ellenére is, és minden alkalmat megragadtak arra, hogy emlékeztessenek rá, milyen öreg és rokkant is vagyok. Köszi, srácok!

Az edzői stábnak is hálás vagyok, amiért vállalták a felkészítést a szezonra, valamint, hogy sztoikus nyugalommal, somolyogva hallgatták végig minden egyes Kickoff és sprint drill előtt zsörtölődésemet, hogy nekem aztán erre igazán semmi szükségem. (Remélem azért tudtátok, hogy úgyis le fogom futni őket, de szerintem a zsörtölődésre való jogot megszereztem az évek során :D )

Köszönöm az összes csapatnak a szezont, tudom, hogy senkinek nem volt egyszerű a jelenlegi helyzetben. Mindenkinek jár a gratuláció, amiért a körülmények és kockázatok ellenére is részt vett a bajnokságban.

A jövő persze nagyban függ a vírustól, (sajnos úgy néz ki, egy darabig még ragaszkodik ez a nyavalya ahhoz, hogy életünk része legyen,) reméljük azért tavasszal már újra élvezheti a közönség, ahogy a csapatok egy tojás alakú, felfújt disznóbőrt kergetnek.

Addig is kitartást mindenkinek, valamint kellemes ünnepeket.